|
 |
Az abortusz és a tudatlanság nyelve |
|
| A "Politika és az angol nyelv" című 1946-ban publikált esszéjében George Orwell megmutatta, hogy a politikai nyelvhasználat és beszéd,- amiről ő azt mondta, hogy javarészt a védhetetlen védelméről szól,- korrupt, mert elkoptatott szólamokat, homályos, kétértelmű és eufemisztikus kifejezéseket használ. Az író vagy a beszélő szándéka, írja Orwell, az, hogy elfedje mondandója lényegét még saját maga elől is. Például, védtelen falvakat bombáznak a levegőből, a lakosokat elűzik otthonukból a mezőkre vagy a hegyekbe, a teheneket legéppuskázzák, a kunyhókat felgyújtják gyújtóbombákkal és ezt a rend helyreállításának nevezik. Parasztok millióit kirabolják, elűzik a földjeikről, az országútra kényszerítik őket annyi holmival amennyit elbírnak, és ezt úgy nevezik, hogy a lakosság átirányítása vagy a határok kiigazítása. Embereket évekre bebörtönöznek tárgyalás nélkül vagy tarkón lőnek, vagy a sarkkörön túli táborokba küldik őket meghalni és ezt a politikailag megbízhatatlan elemek eltávolításának nevezik. Ilyenfajta kifejezéseket kell használni, amikor az ember úgy akar dolgokat megnevezni, hogy közben ne kelljen azok mentális képét felidéznie.
Orwell esszéje híressé vált, de ez nem akadályozta meg az amerikai katonákat abban, hogy ugyanezeket az eufemizmusokat használják a vietnami háborúval kapcsolatban. Nemrégiben az amerikai közönség láthatta Orwell tanulmányának dramatizált változatát a "Holocaust" című, széles tömegek által nézett televízió show-ban. A történet főszereplője egy Eric Dorf nevű fiatal ügyvéd volt, aki azzal szerzett jelentős pozíciót az SS-nél, hogy különös tehetsége volt az eufemizmusokhoz. Dorf a gettókat, amelyekben a zsidók éltek, autonóm zsidó területeknek nevezte, a zsidók haláltáborokba szállítását újratelepítésnek, és a zsidók tömeges meggyilkolását különleges bánásmódnak. Így Dorf lehetővé tette az SS számára, hogy úgy beszéljenek ezekről a tevékenységekről, hogy közben se maguk, se a hallgató számára ne derüljön ki, hogy tulajdonképpen miről is van szó.
" A politika nyelve - írja Orwell -, arra teremtődött, hogy a hazugságokat igazságoknak tűntesse fel, a gyilkosságokat pedig tiszteletre méltó tetteknek." De sem Orwell esszéje, sem tanulmányának megfilmesítése a Holocaustban láthatóan nem tántorította el az embereket attól, hogy a politikai nyelvet használják. Továbbra is nagy szükségük van rá.
Az egyik jelenkori amerikai megnyilvánulása ennek nagyon tanulságos. A politikai téma itt az abortusz. De az abortusz nagyon visszataszító, durva szó, mert az, amit megnevez, visszataszító és durva. Egy tábla, ami mérföldes betűkkel hirdeti az abortuszt, megrázná az embereket. De, ha azt olvassuk, hogy terhességmegszakítás, akkor nem terhelnek minket fölösleges adatokkal. Ez a politikai nyelvhasználat legkiemelkedőbb példája. Egy hosszú, tudományos szó helyettesíti a valóságot. Az új kifejezés szépen elfedi azt a tényt, hogy itt életet szakítanak meg, nem pedig csak egy terhességet. Ez a kifejezés - Orwell szavaival élve -, úgy lepi be a valóságot, mint ahogy a friss, puha hó belepi a tájat. Sőt, mi több, amikor az anya bemegy a kórházba, hogy megszakíttassa terhességét, vagyis abortáltassa magzatát, nem hall arról, hogy egy olyan kegyetlen dolog megy végbe, mint egy gyermek megölése. Ehelyett azt hallja, hogy a szövetet eltávolítják. Ez úgy hangzik, mintha egy egyszerű körömbenövést távolítanának el. Nyilvánvaló, hogy egy névtelen Eric Dorf végzi csendben, láthatatlanul szükséges szolgálatait.
Maga az a tény, hogy az abortusz pártiak a politikai nyelvhasználat mögött keresnek menedéket, már ellenük szól. Nem lenne szükség eufemizmusokra, ha nem lenne mit elrejteni. A hazugság átlátszósága csak azt mutatja, hogy az emberek mennyire elkeseredetten el akarják titkolni valódi cselekedeteiket. Bár a szívük mélyén felismerik az önbecsapást, mégis tovább fondorkodnak, mert ezek a cselekedetek tiszta tudattal elviselhetetlenek lennének.
Orwell látta, hogy ha a nyelv megromlik, akkor a gondolat is megromlik, az öntudat is megromlik, az emberek is megromlanak. Ha nyelvet fejlesztjük, az embereket fejlesztjük. De a politika nyelvének szerepe az abortusz pártiak között, remekül mutatja, milyen nehéz problémával állunk szemben. Mivel a legtöbb abortusz párti liberális és mint ilyen, nagyon érzékeny arra a fajta nyelvhasználatra, amely a gonosz bürokrácia totális hatalmához szükséges. És mindenek felett hallgattak Orwellre. De sajnos ők is fogékonyak ugyanarra a korrupcióra. A terhesség megszakítás és a szövet eltávolítása egy sorba kerül a rendcsinálással, a megbízhatatlan elemek eltávolításával és a különleges bánásmóddal. Ezzel járul hozzá korunk az emberi élet korrupciójához.
Gyanítom azonban, hogy az abortusz híve azzal vádolna engem, hogy szavakon lovagolok és sokkal mélyebb dolgokkal kellene foglalkoznom, mint a nyelv. A terhesség megszakítás és a szövet eltávolítása, mondaná az abortusz párti, valamennyire eufemizmusok, de sokkal többek annál. Az az anya, aki az abortusz mellett döntött, nagyon sok nehézségen ment keresztül, és legtöbb nehézsége abból származik, hogy úgy tekint magzatára, mint egy személyre, és annak megsemmisítésére, mint gyilkosságra. Ez a nézet azon a tudománytalan elképzelésen alapszik, miszerint a magzat már lélek.
Azzal, hogy a magzatot szövetnek nevezik, kihangsúlyozzák, hogy ez a szövet mind a magzat, ami valójában igaz, és mindaz, amit elpusztítanak szövet. Az én érvelésem feltételezi, hogy a magzat személy, de ez a feltételezés a kérdés most. Itt azonban az abortuszt a világ úgy próbálja igazolni, hogy (a tudomány fennhatóságára hivatkozva) minden létezőt úgy tekint, még az embert is, mint az élettelen és vak anyag teljesen véletlenszerű kombinációját. Mindenkinek ismerős ez a helyzet. Az abortusz igazolására azonban nem annyira alkalmas. E szerint a nézet szerint a megtermékenyített petesejt emberi lény lett, amely fokozatosan válik a szerves vegyületek egyre bonyolultabb struktúrájává. Ebben a folyamatban annak a pontnak a kiválasztása, amitől kezdve már az élőlényt embernek lehet nevezni, teljesen tetszőleges. Akármennyi különböző kritérium megállapítható, akármennyi indok alapján. Annak az elméletnek a felhasználásával, ami szerint az ember csak bonyolultan felépített anyag, nagyon jól megalapozható az a vélemény, hogy az emberi lét jóval a születés után kezdődik, - például akkor, amikor a nyelv használatához szükséges ideghálózatát kialakította.
A lényeg az, hogy mi határozzuk meg, teljesen véletlenszerűen, hogy mikortól akarunk egy lényt embernek tekinteni. Végülis ugyanaz a leegyszerűsítő filozófia visszaminősíthet minket is szövetté ugyanúgy, ahogy a magzatot szövetnek minősíti. Mindannyian csak szövetek vagyunk. De, mivel úgy döntöttünk, hogy a még meg nem született gyermeket megöljük, hangsúlyt helyezünk arra, hogy szövetnek nevezzük. Ha majd másokat akarunk megölni, őket is a szövet kategóriába helyezzük. A szellemi fogyatékosok szövetek? Az öregek és gyengék szövetek? Igen, azok. És, hogy ha úgy döntünk, hogy túlságosan drága és túl sok gonddal jár a tartásuk, akkor (a politikai nyelvhasználat szerint: túlságosan magasak a szociális költségek), akkor szövetnek fogjuk őket nevezni és elkezdjük az eltávolításukat. Megint visszatértünk a nyelvhez.
Megkönnyíti számunkra, hogy embereket megöljünk, he nem úgy gondolunk rájuk, mint emberekre. A szó mágiája segítségével embernél kevesebbnek nevezzük okét, például söpredéknek vagy disznónak, vagy ebben az esetben szövetnek. Az, hogy még filozófiai igazolást is találunk tettünkre, csak rontja a helyzetet. Természetesen Eric Dorf nyelvhasználata azon a filozófián alapult, hogy a zsidók nem emberek, ezért megölésük nem gyilkosság, csak különleges bánásmód. Mintha fölösleges raktár készlettől szabadulnánk meg. A nyelvtani és a lényi kérdés valóban ugyanaz: a személytelenné tétel.
Történelmileg a személytelenné tétel a természettel kezdődik. Mielőtt a természetet leigázták és kizsákmányolták volna, személytelenné kellett tenni. Amíg azt gondolták az emberek, hogy a természetet személyes erők irányítják, addig ezeket a személyes erőket áldozatokkal kellett kiengesztelniük. Ezek az erők az embernél erősebbek voltak és nagyon könnyen megsértődtek. Az embereknek óvatosaknak és alázatosaknak kellett lenniük. Beleszólásuk az irányításba a legjobb esetben is közvetett és bizonytalan volt. De az anyag mechanikus szemlélete, vagyis, hogy a világ nem áll másból csak halott anyagi szerkezetekből, amelyet személytelen törvények irányítanak, lehetővé tette, hogy az ember közvetlenül uralkodjon a természeten.
Ez a személytelenné tétel azonban már a kereszténységgel megkezdődött, amely betiltotta a pogány isteneket a különböző dolgokban lakozó szellemek tiszteletét, mint például az erdőben, a hegyekben, a patakban lakó szellemekét. A kereszténység úgy tekintette Istent, mint egyedüli transzcendentális istenség, amely különbözik teremtményétől. Így természet elvesztette személyes és szent jellegét. Valójában a kereszténységgel a teremtés nem emberi része egyfajta anomália lett, amelynek önmagában nincs jelentősége, pusztán háttérül szolgált a megváltás központi, emberi drámájához. Egyedül az emberek lelke volt hallhatatlan és minden más, dühös és intrikus élet, ami amúgy megtöltötte a világot értelmezhetetlen függeléknek számított, és csak akkor nyert jelentést, ha valamilyen formában az embert szolgálta. A világ, ilyen formán elszemélytelenítve és szent lényeitől megfosztva, most már úgy tekinthető, mint egy tanulmányozásra és mechanikus manipulálásra alkalmas személytelen tárgy.
Ennek a törekvésnek volt némi sikere és természetesen felmerült a kérdés: Mért lenne az emberiség egyedülálló, teljesen különböző a teremtés többi részétől? Ha a törvények egyetemesek és a természet egységes, akkor az emberekre miért nem vonatkoznak ugyanazok a magyarázatok, mint a többi dolgokra? S ami Istent illeti, róla már eleve úgy beszéltek, mint aki elvesztette kapcsolatát teremtményével, aki annyira transzcendentális, hogy már nem is tudunk róla pozitív képet alkotni, és ha a világot úgy tekintjük, mint személytelen erők működésének az eredményét, amelyek megváltoztathatatlan törvények szerint irányítják a dolgokat, akkor Isten egyre távolabbivá és végül teljesen jelentéktelenné válik. Isten elhomályosult és az emberiség már nem volt többé egyedülálló. Az, hogy az emberi élet egyre személytelenebbé és mechanikusabbá válik, csak ennek a történelmi fejlődésnek a legutolsó állomása. Elszemélytelenítettük a természetet, személytelenné tettük Istent, és most azon fáradozunk, hogy magunkat is személytelenné tegyük. A gépies és redukcionista nézetek súlya a világgal kapcsolatban kultúránkban odavezet, hogy ez a folyamat tovább folytatódjon.
Bár az emberek folyamatosan arról panaszkodnak, hogy tárgyként kezelik őket, mégis ők maguk fogadják el a világnak azt a szemléletét, amely őket tárgyakká teszi. Ezért van az, hogy ellenállhatatlan erővel kísért bennünket annak a társadalomnak a képe, ahol egy távoli, mindent tudó vezér parancsára csak számok vagyunk, és robotként lélektelen rutinmunkát kell végeznünk. Ez nagyon is profetikus, mivel a jövő már bennünk van. Minden feltételét elfogadtuk és most félelemmel teli szívvel várjuk megvalósulását.
Az abortusz intézménye ezt a rémálmot közelebb hozza a megvalósuláshoz. Félhetünk az élet további elszemélytelenítésétől, mert, ha egy megnemszületett gyermek megölését avval igazoljuk, hogy az csak szövet, akkor az elszemélytelenítés irányába teszünk még egy szörnyű lépést. Az elszemélytelenítés az élet gyengítését, az eleven, élettelenné és gépiessé tételét jelenti. Ez a tudat elvesztését teszi nyilvánvalóvá. Fontos, hogy ezt felismerjük, mivel világossá teszi azt a tényt, hogy senki nem tehet személytelenné valami mást anélkül, hogy magát is el ne személytelenítené.
Azok az emberek, akik a meg nem születet gyermektől megtagadják az emberi jelzőt, saját magukkal is ezt teszik, és ezt öntudatlanul avval fedik fel, hogy olyan nyelvet használnak, ami a tudatlanság melegágya. Orwell maga is megfigyelte, hogy aki a politikai nyelvet használja, az maga is inkább egy bábu, mint élő személy, "Jó úton van afelé, hogy maga is géppé váljon" és bekerült "egy leegyszerűsített tudatállapotba". "A leegyszerűsített tudat" pontosan meghatározza az emberiség visszafejlődését. A fejlődő emberi élet folyamatos harcot jelent a tudatlansággal. A tudatlanság a tompa és érzéketlen emberre jellemző: aki igazán él, az igazán tudatos. A tudatosság fokozása az élet győzelme a halál felett, a szellem győzelme az anyag felett. Az elszemélytelenítés és a tudatlanság minden értéket veszélyeztet, amit az emberi életben elérhetünk. Bár egy ideje már visszaszorult bennünk a tudatosság.
Isten és a természet elszemélytelenítése jelentős lépés volt önmagunk elszemélytelenítéséhez, Istent és a természetet élettelennek látni egyet jelent saját csökkent érzelemvilágunkkal. Mielőtt bármit is tehetnénk az elszemélytelenítés ellen, meg kell értenünk az okát. Az elszemélytelenítés azért szükséges a számunkra, hogy uralkodhassunk másokon. Amikor én, mint tudatos személy elfogadom a másik személy tudatosságát, akkor azonnal egyenrangúvá válik velem, és akkor már egymás személyiségének kölcsönös tisztelete alapján kell őt kezelnem. Ha azonban azt akarom, hogy egy másik személy fölött uralkodhassak, vagy élvezetem eszközeként akarom használni, akkor egyszerű tárgyyá kell változtatnom. A személy csak egy egyszerűen manipulálható, irányítható eszközzé válik. Nem veszem figyelembe, hogy a másik jelentős saját maga számára, és így elvesztem a másiknak, mint személynek a tudatát. Például, egy gyártulajdonos, akit csak a profit érdekel, nem igazán fogja munkásait embereknek tekinteni, csak munkaeszközök a számára, egy gazdasági egyenlet részei, használható alkalmasságok. Ugyanígy használják ki a férfiak a nőket, amikor csak élvezetük tárgyát látják bennük, puszta eszközt. A munkások kizsákmányolói és azok, akik kihasználják a nőket, elszemélytelenítik őket, de közben saját magukat is elszemélytelenítik, mert tudatlanokká válnak. Így elembertelenítve képtelenné válnak személyes érzések átélésére, kiüresítik életüket. Így vezet az emberi mohóság elszemélytelenedéshez és tudatlansághoz.
Minden olyan emberi kapcsolat, amelyben a mohóság szerepet játszik, beszennyeződik, és a leendő élvező - mivel tudata eltűnt -, nem juthat hozzá a boldogság igazi forrásához: vagyis az igazi emberi kapcsolathoz, ami erősíti a tudatot és fontos része az életnek. Ez az oka annak, hogy el kell fogadnunk a kemény, de elkerülhetetlen végkövetkeztetést, hogy az elszemélytelenítést és a tudatlanságot csak úgy lehet megszüntetni, ha kiirtjuk magunkból a mások kihasználására irányuló vágyat. Mivel ez a vágy nagyon mélyen gyökerezik, kitörléséhez, úgy tűnik, gyökeres változásokra van szükség az emberi természetben. Ez nagyon radikálisnak tűnhet, de nem kell rajta meglepődni. Látható, hogy az elszemélytelenedés és a tudatlanság folyamatos beavatkozása az életünkbe - példa rá, hogy elfogadjuk az abortuszt -, világnézetünk hosszútávú és alapvető funkciója. Alkotmány kiegészítések, törvényhozás és más felületes módszerek nem fogják ezt megváltoztatni. Inkább gépies és személytelen világnézetünkön kell változtatnunk. De ez csak akkor történik meg, ha meg tudunk szabadulni attól a vágyunktól, hogy másokat élvezetünk tárgyává tegyünk.
Az egyetlen világképről, amit én ismerek, amely teljesen személyes, amely Istent és minden más élőlényt is tudatosnak és személyesnek lát, az Úr Krisna beszél a Bhagavad-gitában és részletesen bemutat a Srimad-Bhagavatamban. E szerint a nézet szerint nem csak az emberek - és az emberi magzatok -, lelkek, hanem minden más élőlény is lélek. A lélek parányi, de örök szellemi egység, amelynek alapvető jellemzője a tudat. A lélek mozgatja az anyagi testet, az az életerő. Így egyetlen élőlény sem létezik jellegzetes jegyek nélkül. Az önmegvalósított személy, aki a Bhagavad-gita utasításait követve vált azzá, látja ezt, és egyetlen élőlényt sem fog kizsákmányolni a saját gyönyörűségére. Szeretete korlátlan és szabad.
Egy tudatos személy még állatot sem öl (mégkevésbé nagyon fiatal embert) saját kedvére vagy kényelmére. Természetesen az a tudatlanság és brutalitás, amivel az állatok számára halálgyárakat állítunk fel, teszi lehetővé, hogy az embereket is így kezeljük. Arra a gondolatra, hogy az élet a lélek tulajdona a mechanikus gondolkodók gúnyosan azt mondják, hogy az "vitalizmus" vagy "spiritualizmus" Azt állítják, hogy a lélek létezésére nincs bizonyíték. Pedig ez egyszerűen csak a materialista tudomány hiányossága, hogy nem tudja megmagyarázni, hogyan jöhetett létre egy csak anyagból álló világban valami, ami tudattal tölti meg az anyagot. Sőt mi több, nem mindenki rendelkezik avval a képességgel, hogy érzékelje a lelket, - valójában azok nem rendelkeznek vele, akik kizsákmányoló mentalitásuk miatt a tudatlanság állapotában vannak.
Egy olyan társadalom, amelynek az a törekvése, hogy mindent kizsákmányolható tárgyakká redukáljon, nem sok olyan embert fog nevelni, aki eléggé a tudás állapotában van ahhoz, hogy meglássa, mi az élő és mi a személyes. Ez a társadalom egyre inkább a tudatlanság és személytelenség felé halad. De ellensúlyozni tudjuk élményeink beszennyezését, a tudatunk ellen elkövetett erőszakot, amely megsemmisíti azt a képességünket, hogy személyes kapcsolatokat hozzunk létre, és arra kárhoztat minket, hogy egy élettelen és lélektelen világban éljünk.
Nem kell a tudatlanság politikájának áldozataivá válnunk. A Bhagavad-gita szerint, az a vágy, hogy másokat irányítsunk és élvezzünk, nem természetes. A vágy maga csak az élet egy velejárója, a vágy természetes, de eredeti állapotában csak az Isten, Krisna, a Legfelsőbb Személyiség iránt érzett végtelen szeretet megnyilvánulása - és rajta keresztül minden más személy iránti szereteté, akik Tőle származnak és az ő részei. Csak tudatlan állapotunkban feledkeztünk meg szeretetünk igazi tárgyáról, és hagytuk, hogy szeretetünk kéjsóvársággá és mások leigázására való törekvéssé változzon. Ez a változás visszafordítható. A gyakorlati módszer, ami visszaváltoztatja a kéjsóvárságot szeretetté, a tudatlanságot tudatosságra a bhakti joga. Ez a joga visszairányítja az érzékeket mások kihasználásáról Krishnára, aki az érzékek természetes irányítója. Ezalatt az odaadó szolgálat alatt a lélek összes lehetősége nyilvánvalóvá válik. A teljes tudatosság gyönyörűségét éljük át, az olyan életét, amelynek nincsenek korlátai. Az emberi élet célja ez a fejlődés, hogy elérjük a tudat kiteljesedését és a korlátlan személyes kapcsolatokat. Még akkor is, ha a tudatosság valós választási lehetőség, az emberiség jövője sivárnak tűnik.
Az abortusz elfogadása a tudatlanság politikájának nagy győzelme. De, az ártatlan gyermekek millióival ellentétben, akiket könyörtelenül megsemmisített, nekünk nem kell szerencsétlen áldozataivá válnunk. Nem kell meghódolnunk az élet ilyen borzalmas tagadása előtt. Még mindig elfogadhatjuk Krisna hívását és csatlakozhatunk az élők világához.
| | |
|
|
|
ajánlat |
|
|
Tiszteletteljes hódolatom!
Minden dicsőséget az ISKCON guruknak!
Minden dicsőséget Srila Prabhupádnak!
Hagy ajánljam ezt az oldalt
Srí-Srí Rádhé-Syámasundarnak, az Úr Caitanyának, Ő isteni kegyelme A.C. Bhaktivedanta Swami Prabhupadának, Sivaram Swami Maharajnak, Siddha Muni Das prabhunak, Robi prabhunak, Gyuri prabhu, Laci és a másik Laci prabhunak, Gábor prabhunak, Jani prabhunak, Bálint prabhunak,Erika matjinak,Emese matajinak Ricsi prabhunak és minden matajinak, prabhunak, tehénnek, LÉLEKNEK, Úr összes Vaisnava hívének.
Hare Krisna!
(szóljatok ha kihagytam valakit)
Gauranga-ki jay! | | |
|
KATTINTS IDE! |
|
| | |
|
!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!! |
|
|
| | |
|
:) |
|
|
| | |
|
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
